Rajz, tusrajz

Szintén régi rajzeszköz a tus.
Kínában már a Kr. e. első században általánosan elterjedt volt.

 
A régi századokban sokféle tust használtak a művészek vázlatok készítéséhez.
A tusrajz nagyobb biztonságot követel, komoly erőpróbája a rajzkészségnek. Nem javítható, ennél fogva vázlatszerűbbnek hat, mint a ceruzarajz.

Higított tussal lavírozott vagy úsztatott rajzot kapunk.

A japánok és a kínaiak hegyes-ecsettel rajzolták tusképeiket.
Külön érdekesség, hogy náluk az számított nagy művésznek, aki a lehető legkevesebb vonallal fejezte ki magát.

A magyar grafikusok közül Szalay Lajos volt a tus nagymestere.

Tusrajzairól számozott példányszámú szitanyomatok készültek, amelyek gyűjtemények féltve őrzött lapjai.

Borsos Miklós tus és diópác rajzai szinte pár vonallal készített alkotások voltak.

A tusrajz művészi hatását, kifejezőerejét befolyásolja a rajzeszköz is.

A tollrajz finom és pontos, vonalas karakterű. A nádtollal készült rajz széles vonalai robusztusak, az ecsetrajz lendületes, csapongó. A toll ókori eredetű, legrégibb formája a nádtoll. Lúdtollat és más madártollakat főleg a középkorban használtak.